Kitört a globális vámháború

Az amerikai elnök vámháborúja egyszerre formálja a globális kereskedelmet és az amerikai külpolitikát, ezzel gyorsítva a geopolitikai viszonyrendszerek egyébként sem lassú változását. Az America First jegyében hozott rendeletek éppen az Egyesült Államok legfontosabb gazdasági partnereit érintik a legérzékenyebben. A március 12-én életbe lépett, az egész világra kiterjesztett 25 százalékos acél- és alumíniumvámok új frontot nyitottak a kereskedelmi háborúban, globálissá téve az eddig regionális szinten folyó küzdelmeket.  

Kanada és az Európai Unió beváltotta fenyegetéseit, és azonnal megtorló vámokat jelentett be a vámok élesedésének napján. Brüsszel „gyors és arányos ellenintézkedéseket” emlegetve újra élesítette a Trump első ciklusában létrehozott, majd a Biden-féle tűzszünetet követően felfüggesztett bosszúvámlistáját, kiegészítve azokat új ipari és mezőgazdasági termékekkel, így összesen mintegy 26 milliárd euró (28,4 milliárd dollár) értékű amerikai árura vetett ki tarifát. Kanada az azonosság elve alapján szintén 25 százalékos vámot szabott ki mintegy 30 milliárd dollár értékű amerikai termékre (köztük az acélra és az alumíniumra). Trump a bosszúvámok bejelentésére úgy reagált: Washington keményen fog fellépni az azt alkalmazó országokkal szemben. A részletekkel feltehetően meg kell várni április elejét, akkorra ígérte ugyanis az elnök az új vámokat tartalmazó csomag bejelentését. A néhány hetes haladék ugyanúgy magában hordozza a tárgyalásos rendezés lehetőségét, előrevetítve a vámszigor enyhítését, mint azt, hogy az elnök eszkalálja a helyzetet a bosszúvámok bosszúvámjának alkalmazásával. 

Néhány, az Egyesült Államokkal a legszorosabb kereskedelmi partnerségben álló ország azonban nem állt bele a kereskedelmi háborúba, hanem változatlanul kivárásra játszik. Dél-Korea, Japán, Tajvan és Ausztrália egyáltalán nem jelentett be bosszúvámokat, Nagy-Britannia pedig óvatosan annyit közölt, hogy az eddigieknél sokkal szélesebb körű gazdasági megállapodást kíván kötni az Egyesült Államokkal. Brazília is a tárgyalásos rendezést szorgalmazza, míg a vámok egyik nagy vesztese, Mexikó megvárja az áprilisi új bejelentést, és csak utána válaszol a kialakult helyzetre. 

Míg a vámelméletek hagyományos ellenzői azzal érvelnek, hogy az illetékeket az importőrök végső soron a fogyasztókra hárítják, inflációs kockázatot alakítva ki ezzel, Trump ragaszkodik ahhoz az elmélethez, amely szerint a szigorú tarifák a gyártókat amerikai beruházásokra kényszerítik, így végső soron a hazai termelést futtatják fel.  

Minden, csak nem véletlenszerű 

Trump követhetetlen bejelentései a káoszpolitika látszatát erősítik, és nagyon is tudatosan alkalmazza a figyelmeztetés, a megfélemlítés és a büntetés kereskedelmi fegyverét. Vámpolitikája négy alapvető pillérre épül, amelyeket az amerikai érdekeket figyelembe véve használ látszólag random, valójában megtervezett módon.  

Az egyik legfontosabb vámindoknak sokkal több köze van a kül-, mint a gazdaságpolitikához. Olyan revolverezési technika, amelyet kifejezetten azért vet be Trump, hogy egy nem gazdasági területen kényszerítsen valamire egy adott országot. Klasszikus példája volt a tárgyalási vámnak, amikor januárban átfogó illetékeket jelentett be Kolumbiával szemben, miután utóbbi nem engedte leszállni az USA által kitoloncolt állampolgárait szállító repülőgépeket. Habár végül megegyezés született, és az intézkedéseket felfüggesztették, fontos figyelmeztetést jelentettek: Trump nem fél gazdasági szankciókhoz nyúlni, ha valaki nem működik együtt vele. A február 1-jén bejelentett, majd Kanadára, Mexikóra (25 százalék) és Kínára (10 százalék) kivetett vámok hátterében (a felszínen legalábbis) az illegális migráció és a kábítószer-csempészet áll, amelyet az érintett országok Trump szerint egyáltalán nem kezeltek. A két szomszéd végül (akkor még) haladékot kapott, amikor gyorsan határellenőrzési intézkedéseket jelentett be. 

Ott vannak aztán a protekcionista tarifák, amelyek  

A mostani acél- és alumíniumvámok egyértelműen ebbe a kategóriába esnek, de az elnök kritikus területnek tekinti a chip- és a gyógyszeripart, a kritikus ásványi anyagok, a járműipar, valamint a fosszilis energiahordozók szegmensét is. 

Új elem az elnöki politikában a kölcsönös vámok alkalmazása. Ez az, amit Trump valószínűleg április elején részletekbe menően fog bejelenteni. Washington elmélete egyszerű: ha egy ország az Egyesült Államoknál magasabb tarifát vet ki egy termékre, az elnök azzal egyenértékű százalékra fogja felhúzni az amerikai vámot. Bár Trump (hogy kikerülje a Kereskedelmi Világszervezet esetleges tiltásait) előszeretettel indokolja a vámkivetést nemzetbiztonsági érdekekkel, ebben az esetben nehezebb dolga lesz, és kongresszusi felhatalmazást kell majd kérnie, hogy a célját elérje.  

Végül jönnek azok a tarifák, amelyeket Trump a kereskedelmi hiánnyal indokol. Világos, hogy mi az amerikai elnök legnagyobb problémája: a világ országai közül az Egyesült Államokban van messze a legnagyobb kereskedelmi deficit, amit alapvetően az elektronikai termékek, a kőolaj, a ruházati cikkek és a személyjárművek iránti erős belföldi kereslet vezérel.  

Trump tehát haladéktalanul utasította kereskedelmi és pénzügyminiszterét, hogy javasoljanak hatékony politikát a deficit csökkentésére, beleértve természetesen a vámok alkalmazási lehetőségeit is.  

Nem tiszta egyelőre, hogy a deficitvámok kiegészítik, vagy csupán lefedik a kölcsönös vámokat, az azonban biztos, hogy azok az országok, amelyekkel kapcsolatban az Egyesült Államoknak kereskedelmi többlete van (Nagy-Britannia vagy Ausztrália), mentesülnek majd alóla. Nem ússza meg azonban például Hollandia, amellyel kapcsolatban bár Washington javára billen a kereskedelmi mérleg, ám mint a Brüsszel diktálta közös külkereskedelem hatálya alá eső EU-s tagállam, a blokkal szemben alkalmazott washingtoni tarifák ugyanúgy érintik majd, mint például a hatalmas exporttöbbletet felhalmozó Németországot.  

Nem blöff 

Az már világos, hogy tévedtek azok az elemzők, akik szimplán nyomásgyakorló blöffnek tartották Trump vámokra vonatkozó fenyegetéseit. Bár az elnök hajlik a kompromisszumra, a különböző vámok a kereskedelmi politikájának szerves részét fogják képezni az elkövetkezendő években.  

Különösen veszélyeztetett helyzetben lesz Kína, illetve minden olyan állam, amelyet Kína kereskedelmi tranzitországnak használ, hogy termékeit a tarifák megkerülésével az Egyesült Államokba juttassa. Mindannyiuk esetében feltehetően vámhalmozás is lesz, mivel egyszerre több olyan kategóriába fognak beleesni, amelyek alapján Trump büntetőtarifákat vet ki rájuk. Kínára azonban ennél is rosszabb lehetőségek várnak. Miután Trump feltett célja az amerikai gazdaság leválasztása a kínairól, Peking feltehetően még a prognosztizáltaknál is súlyosabb vámokat kaphat a termékeire. (Biden már kijelölte az utat, amikor a kínai elektromos járművekre tavaly több mint 100 százalékos vámot vetett ki.) 

Ami a kölcsönös tarifákat illeti, az abban a globális, a világ minden országára kiterjedő formában, ahogyan Trump belengette, valószínűleg nem valósul meg. A tervek célzott vámmá fognak alakulni a gyakorlatban, amit Trump az Egyesült Államok kereskedelmi hiányának valóban a legnagyobb hányadát produkáló országokkal, például Brazíliával vagy Indiával – és természetesen az Európai Unióval – szemben alkalmaz majd. Ezek a vámok egyébként kikerülhetők, amennyiben az adott ország elkötelezi magát a hiány kiegyenlítésére, vagyis több terméket kezd vásárolni az Egyesült Államokból. (India máris tett lépéseket a tárgyalásos rendezés érdekében.) 

Miután Trump felváltva alkalmazza a vámfenyegetéseket és azok végrehajtását politikai és gazdasági fegyverként, nehéz előre meghatározni, hogy a megcélzott országnak hogyan lehet ellenük védekeznie. Az Európai Unió például hajlandó beleállni egy a gazdaságát tovább amortizáló kereskedelmi háborúba, azt kockáztatva, hogy annak eszkalációja vagy globálisan jelentős kereskedelmi szövetségesek nélkül hagyja, vagy arra kényszeríti, hogy elveivel ellenkezve újraépítse a partnerségi viszonyát Kínával.  

Az is homályos egyelőre, Trump mely országokkal fog kivételezni. Az Európai Uniót például (miután a kereskedelem központosított vezetése Brüsszel kezében van) egyformán sújtják a vámok, annak egyensúlyozására egyes államokkal – ígérete szerint például Magyarországgal – külön kétoldalú megállapodásokat fog kötni, nem mellesleg egy gazdasági paktummal téve egyértelművé, hogy melyeket tart politikai szövetségesének.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/CNP pool/Chris Kleponis

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.